„Én a veszélyt nem látom…”

(English below)

2015-ben az Európa felé áramló menekültek száma minden korábbi becslést meghaladott, s látszólag olyan váratlanul érte az öreg kontinens lakosait, mintha évszázadokat álmodtunk volna végig együtt – átaludva történelmünk azon időszakait, amelyeknek köszönhetően a mostani menekültváltság is bekövetkezett. Számtalan szakértő, hozzáértő, politikus nyilatkozott, beszélt, festett fel víziókat a mostani menekülthelyzettel kapcsolatosan, a magyar kormányzat idegenellenes kampányaiból pedig mindannyian megkaphatjuk a mindennapi gyűlöletadagunkat, de nem is ezzel kívánunk  foglalkozni.

Mi, cikksorozatunkban, azon emberek, önkéntesek mindennapjain keresztül mutatjuk be a menekülthelyzetet, akik segíteni kívántak elesett embereken – nem nézve bőrük színét vagy vallási meggyőződésüket. Szervezeteket, amelyek erőn felül tettek azért, hogy ételt, matracot, támaszt nyújtsanak elcsigázott családoknak, nőknek, gyermekeknek. Ezek az emberek és szervezetek nem pusztán az elesetteknek segítenek, hanem talán azon honfitársainknak is, akik évtizedekkel később szemlesütve szégyellnék magukat mostani tudatlanságukért.

Az emberiség történetében nem volt olyan időszak, hogy valamely területen ne lett volna háború, amely a polgári lakosság egy részét ne kényszerítette volna lakóhelye elhagyására, menekülésre.

A menekültekkel, elesett, kiszolgáltatott emberekkel való bánásmód mindig is komoly próbája volt mindannak, amit szeretünk (enyhe felsőbbrendűségi érzéssel átitatva) európai, keresztény értékrendnek nevezni. A befogadás és mások segítése olyan alapvető humanista és keresztény vonás, amelyre szeretünk büszkék lenni. Magyarország elmúlt években tapasztalható, anakronisztikus visszatérése egy feudálisabb társadalmi létformába szinte természetszerűleg hozta az egyház ideológiai gépezetét, mint afféle kelléket, saját hatalmának megerősítésére, s innen nézve a krisztusi tanítások, amelyek az elfogadást, a befogadást és a segítségnyújtást hirdetik, még nehezebben tűnnek összeegyeztethetőnek a közmédia felületein megjelenő zsigeri gyűlöletkeltéssel.

Pedig ha csak Magyarországban gondolkodnánk, és kevésbé érdekelne minket a világ többi része, akkor nagy bizonyossággal kijelenthetnénk, számunkra a menekültáramlat periferiális kérdés. Magyarország pusztán egy olyan útvonal része, amely nálunknál nyugatibb országokba vezet, de önmagában nem több, mint állomás. A menekültek nem kívánnak itt maradni.

Az egy külön téma lenne, hogy miért van ez így: rossz a hírünk, rossz az imidzsünk, lehet, egyáltalán nem is tudnak rólunk máshol, esetleg nem is annyira erős a gazdaságunk és a jólétünk, mint ahogyan arról a közszolgálati médiumok beszámolnak. Ez lényegtelen is ebben a pillanatban. A lényeg, hogy Magyarország nem célpontja a menekülteknek. Ezért abban a kényelmes helyzetben vagyunk, hogy tehetnénk gesztusokat, segíthetnénk egy összeurópai megoldás keresésében, mutatkozhatnánk empatikusnak az elesett emberek tömegeivel szemben. Azonban nem így cselekszünk. A kormányzat ebben a helyzetben inkább úgy döntött, hogy mitikus apokalipszist vizionál, évszázados múltra visszatekintő világ- és értékrendek háborúját vetíti elénk, új honfoglalókról beszél, akik kiszorítanak minket saját élettereinkből. Ennek a félelemnek a magját oly sikeresen hintette el – miközben önmagát, mint az egyedüli védelmezőt igyekszik beállítani –, hogy az emberek többsége nem is kezdett el olyan alapvető kérdéseken gondolkodni, hogy vajon kik menekülnek, honnan és vajon miért?

„Én a veszélyt nem látom…”

Több alkalommal volt a Civil Rádió műsorainak vendége Simon Ernő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, az UNHCR-nek magyarországi szóvivője. Az ENSZ és a Menekültügyi Főbiztosság legfontosabb feladata, hogy a lehető legrövidebb idő alatt azonosítsák és megtalálják azokat, akik segítségre szorulnak. A 2015-ben kulminálódott magyarországi menekülthelyzet kapcsán nagyon szerencsétlennek tartják, hogy a (köz)média, vélhetőleg manipulatív szándékkal, összemossa a menekülteket a terrorizmussal, pedig ezek az emberek maguk is áldozatok, ugyanazt a terrort szenvedik el, ami most Európát is elérte. A kormány kérdőíves felmérése ebből a szempontból is diszkriminatív és manipulatív. A szeptember közepén életbe lépett, szigorító törvénymódosítások kapcsán többek között az UNHCR is próbálta megszólítani a képviselők emberi énjét. Közös nyílt levéllel demonstráltak a kérdőív által közvetített kép ellen. Ebben leszögezik, hogy nem lenne szabad a belpolitikai problémák elfedésére olyan ügyeket generálni, amelyek kiszolgáltatott emberek ellen irányulnak, és a többségi társadalom félelmeit erősítik; fontos lenne a szeptemberi „röszkei attak” körülményeinek kivizsgálása és feltárása is, de erre semmilyen szándék nem mutatkozott, még az ombudsman részéről sem…

Podcast: Play in new window | Download